Takarónövények a tápanyag kimosódás csökkentésére (Svédország)
Egy dél-svédországi gazdálkodó három évvel ezelőtt kezdte meg a természetvédelmi mezőgazdaság bevezetését, hogy kezelje a talaj degradációjával, szerkezetével és nedvességtartalmával kapcsolatos tartós problémákat. Ez a fajta gazdálkodási rendszer segíthet a degradált földterületek regenerálásában azáltal, hogy elősegíti az állandó talajborítást, csökkenti a talaj zavarását és diverzifikálja a fajokat.
A felmerült probléma
Az intenzív mezőgazdasági gyakorlatok eredményeként a gazdálkodók olyan problémákkal szembesültek, mint a talaj nitrogén-, foszfor-, kálium- és szénvesztesége a tápanyagok kimosódása miatt. A nagy gyomnyomás és a szántás szintén súlyosbította a rossz talajszerkezetet. Ez pedig negatívan hatott a talajok víztartó képességére és nedvességtartalmára, különösen a szárazabb években. Ezen túlmenően ezek a gyakorlatok nagymértékben hozzájárultak az éghajlatváltozáshoz, és a gazdálkodókat még sebezhetőbbé tették az éghajlatváltozás negatív hatásaival szemben.
Megoldások
E problémák megoldása érdekében a gazdálkodó az elmúlt 3 évben 480 hektáron, Dél-Svédországban, a régió néhány más gazdálkodójával együtt, akiknek hasonló gondjaik és céljaik vannak, természetvédelmi gazdálkodást folytatott. A talajon végzett gyakori mechanikai tevékenységek, például a szántás és a szántás helyett a gazdálkodó 8 éves vetésforgót vezetett be a talajbetegségek, a gyomok és a csökkenő termékenység kezelése érdekében. A vetésforgó az őszi repcéből, az őszi búzából (2 alkalommal, de nem követik egymást), a fába-babból, a vörös csenkeszből (2 alkalommal), a tavaszi árpából és a tavaszi zabból (2 év) áll. Tavasszal a föld legalább 30%-át tavaszi növényekkel vetik be, hogy a földet fedve tartsák és megakadályozzák a gyomnövények, különösen a fekete fű megjelenését. Ezenkívül a gazdálkodó az elmúlt három évben különféle fedőnövények termesztésébe kezdett, amelyek segítenek a tápanyagok kimosódásának csökkentésében, a talaj szén- és víztartó képességének növelésében, valamint a gyomok visszaszorításában. A gazdálkodó azt is teszteli, hogy a különböző fedőnövények egy évben történő termesztése (ahelyett, hogy több éven keresztül egyszerre csak egyet termesztene) felerősíti-e a pozitív hatásokat, és lehetővé teszi-e számára, hogy gyakrabban vagy hosszabb ideig termeszthessen olajrepcét (a legjobb készpénztermelő növényét). A fedőnövények között olajretek, Phacelia, vörös csenkesz és fedőnövénymagok keverékei (hajdina, bükköny, fűborsó, lóhere stb.) szerepelnek.
A felmerült kihívások
A pozitív hatások ellenére számos kihívást is le kell küzdeni:
- A fedőnövényeket ugyanazon a napon kell elvetni, amikor a készpénzkultúrákat betakarítják, hogy csökkentsék a nagyobb gyomnövény-állomány és a fedőnövények alacsony csírázási kockázatát, mivel nyáron a talajból a nedvesség elpárolgása nagyon magas. Ez megterheli a munkaerőt, a gépeket és a logisztikát.
- A fedőnövény biomassza tavaszi kezelése is kihívást jelenthet, ha túl nagy, mivel megnehezítheti a vetést és a csírázást.
- Ha sok takarónövény túléli a telet, akkor gyomnövényekké válnak, és gyomirtó szerek kijuttatását teszik szükségessé.
- Az olajretek fedőnövényként történő termesztése a repce számára a gyökérbetegség kockázatát hordozza, mivel a két növény ugyanabból a Brassica családból származik.
- Ősszel a csigák is gondot okoznak, amelyek a takarónövényeken is megélnek, így növelve a készpénzkultúrákban okozott károkat.
Miért volt sikeres ebben az esetben?
A siker egyik kulcstényezője az volt, hogy másokkal, akik természetvédelmi mezőgazdaságot folytatnak, kicserélték tapasztalataikat, és tanultak a tapasztalataikból. Különösen a fedőnövények vetésének időzítésével és módjával kapcsolatos információk voltak különösen hasznosak. A gazdálkodó például megtanulta, hogy rendkívül fontos, hogy a fedőnövényt közvetlenül a haszonnövény betakarítása után vetik el. Az alkalmazott gyakorlatoknak köszönhetően a gazdálkodó csökkenteni tudta a gyomnövények számát és a szántáshoz szükséges gázolaj költségét, valamint javította a talaj minőségét, ami magasabb hozamokat eredményezett, és a rendszer ellenállóbbá vált a szélsőséges időjárási eseményekkel, például az aszállyal szemben. Mivel a gazdálkodót elsősorban az éghajlatváltozás (és annak hatásai) kezelése, valamint a talaj egészségének és biológiai sokféleségének javítása motiválja, ezek a technikák eddig sikeresek voltak számára. Az eltérő prioritásokkal rendelkezők esetében azonban más tényezőket is figyelembe kell venni a siker érdekében.